Telkibánya története

A község nevében lévő „bánya” szó elárulja, hogy az évszázadokkal ezelőtt itt élő emberek bányászattal foglalkoztak, mégpedig arany-, illetve ezüstbányászattal. Erre utal Telkibánya ismert előneve, az „Aranygombos” is.

A név eredetét illetően két legenda is létezik:

-         Az egyik szerint onnan kapta a falu a nevét, hogy Mária Terézia (aki újranyittatta a bányákat) testőrségének díszegyenruhájára a gombok az innen való aranyból készültek.

-         A másik szerint a kora középkorban a vártemplom tornyán arany gömb díszelgett. A Huszita-háborúban az épületet lerombolták és a gömb eltűnt.

Az első írásos emlék Telkibányáról V. István király uralkodása idejéből, 1270-ből származik. A település ekkor még a „Teluky” nevet viselte és a füzéri vár „tartozékának” számított.

1341-ben a Károly Róbert által kiadott rendelet már intenzív aranybányászatról tudósít, és éppen ezért pontosan megállapítja a község határait.

1344-ben „Telkukbányát” Nagy Lajos megerősítette királyi bányavárosi privilégiumában, ami nagy lökést adott a bányászatnak. Ezt fokozta az is, hogy 1347-ben Lajos Szépbányát (ahol szintén aranybányászat folyt) Telkibányához csatolta.

Telkibánya Zsigmond király idejében (1387-1437) élte fénykorát. Az 1395-ben kelt iratok a települést bástyákkal és falakkal megerősített helyként említik. 1416-tól az „Olnodi” Czudar család kapja meg a községet, majd a kirobbanó Huszita háborúk idején 30 évre végvárrá válik.

Majd 1447-ben Hunyadi János (aki ekkoriban Magyarország kormányzója volt) a Rozgonyi családnak adományozta a bányavárost. Negyven évvel később, 1487-ben településünk a Felső-Magyarországi Bányavárosok Közösségének tagjává vált. Ezt a szövetséget hét bányaváros alapította és bár sikeres volt, mégsem volt hosszú életű: II. Lajos király uralma alatt (1516-1526) felbomlott. Telkibánya ezután Szapolyai János kezébe került. Majd a mohácsi vereség után egy évvel, 1527-ben I. Ferdinánd király Thurzó Eleknek adományozta.

A Thurzó család után a Serédy és a Perényi család, majd Dobó István birtokolta. Ezek után a sárospataki vár tartozékaként a Rákócziiak tulajdonába kerül. Ekkor azonban a korábbi századokhoz képest már elenyésző a nemesfém kitermelés mértéke. Ennek egyik oka az volt, hogy a telérek elszegényedtek, egyre mélyebbre és mélyebbre kellett vájni a hegyek gyomrában. Másik okként pedig Amerika felfedezést (1492) lehet megemlíteni. Ennek egy következményeként ugyanis a XVI. században egyre több nemesfém került Európába és ez az arany- és ezüstárak nagymértékű esését eredményezte.

A XVIII. század eleje átmenetileg fellendülést hoz a helyi bányászatban. Ennek oka, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek pénzre volt szüksége az általa vezetett szabadságharchoz (1703-1711). A kincstár által folytatott kutatások eredményeként a XVIII. század második felében Telkibányán még termeltek ki (igaz kis mennyiségű) nemesércet.

A XIX. század viszont nagymértékű fejlődést hozott a település számára. Ez azonban már nem a bányászathoz, vagy a nemesérchez, hanem a porcelánhoz kapcsolódik. 1825-ben itt jött létre hazánk első porcelángyára, melyet Széchenyi István barátja, Bretzenheim Ferdinánd herceg alapított. Az üzem egészen a XX. Század első évtizedének végéig működött. Ekkor azonban kénytelen volt bezárni kapuit, mégpedig elsősorban a hollóházi, valamint az egyre inkább elterjedő cseh és osztrák porcelán által keltett erős versenyhelyzet következtében. Az itt dolgozó munkások a közelben lévő Hollóházán kaptak munkát.

A II. Világháború után ismét felmerült a nemesércek kitermelésének ötlete, ám a szükséges vizsgálatok elvégzése után a szakértők gazdaságtalannak találták a helyi bányaművelést. Végül 1950 és 1960 között az Iparügyi Minisztérium megbízásából még egyszer nagymértékű kutatásba kezdtek Telkibányán, de a kutatások ekkor is negatív eredményt hoztak